Szakembereink számos olyan feladat és szerelés elvégzését tudják megoldani, melyek a vízvezeték- vagy csatornarendszerhez, illetve az ezekre kötött berendezésekkel, gépekkel kapcsolatosak.
Wc szerelés
Szakembereink a WC-vel kapcsolatos mindenféle munkálatban közre tudnak működni. Ide tartozik a WC beszerelése, a tartály vagy a csésze cseréje, a tartályban található részegységek tisztítása, cseréje, de az olyan egyéb tennivalók is, mint a billegő WC megjavítása vagy az állandó csatornaszag megszüntetése. A toalett duguláselhárítása ügyében is szívesen segítünk, mely az esetek nagy részében bontás nélkül is megoldható.
Csőtörés javítás
Szakemberekeink képesek az épületen belüli vagy kívüli csőtörések bemérésére, a szükséges javítások elvégzésére. Ezt a lehető legkisebb felfordulással oldják meg, és a modern eszközöknek köszönhetően a bemérés során sem kell találomra feltörni a padlót vagy a falat, hanem a műszerek pontosan mutatják a hiba forrását. A sérült szakaszokat kicseréljük olyan csőszakaszokkal, melyek tartósan ellátják a feladatukat.
Vízvezeték javítás
Vállaljuk a vízvezetékrendszerhez kötődő mindenféle javítás szakszerű elvégzését, legyen szó a csövek cseréjéről, a rendszer bővítéséről, új kiállások, pillangószelepek, vízvételi helyek stb. létesítéséről. Csőtörés esetén a lehető legkisebb felfordulással be tudjuk mérni a sérülés helyét, melyet szakszerű eszközökkel és gépekkel javítunk.
Zuhanykabin szerelés
A zuhanykabin szerelés során kiszereljük a régi kabint, az újat összeállítjuk, és beszereljük a helyére. Megoldjuk a csatorna és a vízbetáplálás csatlakoztatását, amennyiben szükséges, a szerelvények és csövek cseréjével, áthelyezésével vagy méretezésével. A már meglévő zuhanykabinok szivárgásait, dugulásait vagy szerelvényeinek cseréjét is el tudjuk végezni, illetve az épített zuhanyozókkal kapcsolatos szereléseket is megoldják a szakembereink.
Szivárgások megszüntetése
Modern eszközeink segítségével meg tudjuk határozni a vízvezeték- és a csatornarendszerben lévő láthatatlan szivárgások helyét, majd ezeket különféle módokon, egyes esetekben akár bontás nélkül is orvosoljuk. A csaptelepek, pillangószelepek és hasonló szerelvének szivárgásait megjavítjuk, illetve amennyiben szükséges, a régi eszközt leszereljük, és felszereljük az újat.
Vízmelegítő javítás
Szakembereink vállalják a vízmelegítő berendezés javítását, legyen szó tartály nélküli eszközről vagy villanybojlerről. Ide tartozik az eszközök vízkőmentesítése, a fűtőszál csere, ahol elérhető, ott az anód vagy a termosztát cseréje, a szerelvények és a flexibilis csövek szerelése és így tovább.
Csatornavezeték javítás
Vállaljuk a csatornarendszerrel kapcsolatos bármilyen javítások elvégzését, a dugulások, repedések, törések műszeres bemérését, csatorna kamerázást, csatornamosást. Az épületen belüli csatornarészeket egyes esetekben bontás nélkül is javíthatjuk, és elhárítjuk a különféle dugulásokat. Az épületen kívül meg tudjuk oldani a csatorna olyan meghibásodásait, mint a törmelékek vagy levelek miatti dugulást, a gyökérbenövés vagy amikor a csatorna teljes átmérőjében összeroppan.
Fő csatornavezeték javítás
A fő csatornavezetékekben képződő hibákat munkatársaink akár sürgősségi kiszállítással is javítják. A strangokban vagy a gerincvezetékekben képződő dugulásokat megszüntetik, a töréseket, repedéseket a sérült csőszakaszok cseréjével orvosolják, szükség esetén a komplett csőrendszert cserélik az elavult csőtípusok eltávolításával.
Wc csere
A törött, elavult vagy más okból cserére szorult WC-t a szakembereink lecserélik, ahol a komplett folyamatot át tudják venni A-tól Z-ig. Előzetes megbeszélés után még az új WC-t is el tudják hozni, majd a beszerelés után elviszik a már útban lévő régit. A különféle WC típusok közötti váltás esetén be tudják szerelni az új toalettet, például, ha falra szerelhető, monoblokkos vagy beépített WC-re van szükség.
Wc kagyló beépítése
Amennyiben csak a WC kagylóval kapcsolatos munkák elvégzésére van szükség, a szakembereink ebben is készséggel állnak rendelkezésre. Az új kagylót el tudják hozni a kijelölt üzletből, amennyiben szükséges, akkor új furatokkal a padlóhoz rögzítik azt, és elvégzik a csatorna bekötését is. A kagylóra felszerelik az ülőkét és csatlakoztatják a tartályt. A régi WC kagylót a keletkezett törmelékkel együtt kérésre elszállítjuk.
Wc tartály csere
Amennyiben csak a WC tartályt kell cserélni, akkor ebben is segítséget tudunk nyújtani. Az új tartályt külön kérésre a helyszínre szállítjuk, a régit pedig a munka végeztével elvisszük. Ha szükséges, elkészítjük a tartály új furatainak helyét, és megoldjuk a víz bekötését és a kagylóval való összekötést. A beépített WC tartály csere esetén a keletkezett törmeléket külön megrendelésre elszállítjuk.
Vízóra csere
Szakembereink elvégzik a törvény által előírt gyakorisággal kötelező vízóra cseréket, illetve minden olyan egyéb óracserét, amely sérülés, fagyás vagy más ok miatt szükséges. A munkálatok folyamán elvégzik a szükséges adminisztrációt, megoldják a tömítéseket, így a beszerelt új óra hitelesen mérve teszi a dolgát.
Mosdó felszerelése
Szakembereink a kért helyre felszerelik a mosdót, melyhez szükség esetén kiépítik a pillangószelepeket, összeszerelik a szifont és bekötik a csatornát. Összeszerelik a csaptelepet, majd felszerelik azt a mosdóra és bekötik a flexibilis csöveket. Amennyiben szükséges, megoldják a mosdó duguláselhárítását, a szifon- vagy a pillangószelek cseréjét, az új flexibilis csövek beszerelését stb. Külön kérésre az új mosdót el is hozzák a beszerzési helyről, a régit pedig elszállítják.
Kerti csap kiépítése
A megbeszélt helyen kialakítjuk a kerti csapot, gondoskodunk a fagycsap beépítéséről. A meghibásodott kerti csapot vagy fagycsapot lecseréljük egy hibátlanul működő egységre. Amennyiben fali csap kerül kialakításra, úgy megoldjuk a fal átfúrását, a falvédő lemez felszerelését is.
Csaptelep beszerelés - Csap csere
Vállaljuk bármilyen típusú csaptelep beszerelését vagy cseréjét. A szakembereink leszerelik a régi csapot, összeszereik az újat, és felszerelik a helyére. Csatlakoztatják a szükséges elemeket egymáshoz és szükség esetén megoldják a zsírozást vagy szigetelést. Ha kell, akkor a korábbi csaptól eltérő típusú csaptelepnek megoldják a rögzítését mosogatóhoz, kézmosóhoz vagy más vízvételei helyekhez.
Konyhamalac bekötés
A szakembereink bekötik a megvásárolt konyhai hulladékdarálót, beszerelik a mosogató alá, gondoskodnak a rögzítéséről és a csatornába való csatlakoztatásáról. Amennyiben szükséges új vagy nagyobb átmérőjű csöveket szerelnek fel, hogy ne okozzon folyamatos dugulást a szakszerűtlen kivitelezés. A korábban nem hozzáértő módon beszerelt konyhamalacot újra csatlakoztatják, már a szakmai szempontoknak megfelelő módon.
Bojler bekötés
A tartály nélküli vízmelegítők mellett a villanybojlerek bekötésével is foglalkozunk, ahol szükség esetén megoldjuk a készülék rögzítésének kialakítását, a furatok elkészítését, a bojler felszerelését. Bekötjük a hidegvizet, és kialakítjuk a melegvíz felhasználásának vételezési módját, biztosítjuk a túlfolyó működését és üzembe is helyezzük a bojlert.
Tartály nélküli vízmelegítő bekötés
Vállaljuk ennek a kedvelt vízmelegítési megoldásnak a felszerelését, a víz bekötését, a csaptelep kialakítását. Beszereljük a flexibilis csöveket, gondoskodunk a megfelelő tömítésekről, és egy jól működő melegvizes rendszert adunk át a megrendelőnek.
Zuhany bekötés
Az újonnan vásárolt zuhanykabinok beszerelése mellett a zuhanyfejeket is be tudjuk kötni vagy le tudjuk cserélni a csaptelepeknél, illetve amennyiben szükséges, kialakítjuk a kádnál a flexibilis cső csatlakozási lehetőségét, és rászereljük a zuhanyrózsát. Kérésre fel tudjuk fúrni a szükséges tartókat, kapaszkodókat vagy a fejzuhany szetteket is.
Fürdőkád csere
Vízvezeték szerelőink el tudják végezni az újonnan vásárolt fürdőkád beépítését, a régi kiszerelését, a csatlakozó csatornarészek és elemek bekötését és szerelését. Amennyiben szükséges, a fürdőszobában fel tudják vinni a kenhető vízszigetelést, fel tudják fúrni a sarokkádak tartó elemeit és ki tudják alakítani az új helyszínt, ha a régi és az új kád más típusú vagy méretű. A munka végeztével a kád mentén az illesztések szigetelését is elkészítjük.
Fürdőkád belépős falazattal
A fürdőkád cseréje belépős falazattal is elkészíthető, ahol a statikus célok mellett a kényelmi szempontok is érvényesülhetnek. Szakembereink elkészítik a belépő falazatot, így amennyiben a fürdőszoba burkolatával megegyező csempék elérhetők, igen esztétikus eredményt érhetünk el. Ennek hiányában színben passzoló vagy egyéb kreatív megoldások is felhasználhatók a megrendelővel egyeztetve. Szerelőink kialakítják a szerelőnyílást is, így a kád lefolyója könnyen hozzáférhető marad.
Vízvezeték bekötése
Munkatársaink a megfelelő tapasztalattal és szakértelemmel rendelkeznek ahhoz, hogy a helyi vízvezeték rendszert rákössék a társasház vagy a szolgáltató gerinchálózatára, és mindezt az előírásoknak és szabályoknak megfelelő módon tegyék. Amennyiben a lakáson belül készültek el új vízvezeték szakaszok, akkor ezeket csatlakoztatják a már meglévő rendszerhez, a szükséges illesztések és tömítések kialakításával.
Vízlágyító bekötés
A beszerzett vízlágyító berendezést szakszerűen bekötjük az épület fő vízvezetékére. Kialakítjuk a bennük lévő gyanta átmosásakor keletkező szennyvíz elvezetését és bekötését a csatornarendszerbe.
Vízkezelő és tisztító rendszer kiépítése
Szakembereink a különféle vízkezelő és víztisztító rendszerek beépítését is el tudják végezni. Ennek során csatlakoztatják az előszűrőt a bejövő vízvezetékre, melyhez bekötik az olyan elemeket is, mint a vízlágyító vagy a klórszűrő. Amennyiben az eszköz külön csatornabekötést is igényel, akkor ezt is elkészítjük.
Új csőhálózat kiépítése
Szakembereink rendelkeznek a megfelelő tudással és eszközökkel a vadiúj csőhálózatok kiépítésére, a szerelési feladatok megoldására. Ha már meglévő vízvezeték rendszert kell bővíteni, akkor ennek kivitelezését is vállaljuk, legyen szó épületen belüli vagy kívüli szakaszokról.
Szennyvízcsatorna bekötés
A vízvezetékek mellett szakembereink a csatornarendszer bekötését is el tudják végezni. A társasháznál megoldják a lakás csatlakoztatását a strangokra és a fővezetékre, családi házaknál pedig a szolgáltató gerincvezetékére. Középületeknél és cégeknél is vállaljuk a szennyvízcsatorna kialakítását és bekötését. Ki tudjuk alakítani és be tudjuk szerelni az olyan speciális berendezéseket is, mint például az éttermeknél és közkonyháknál a zsírfogó berendezés.
Vízelvezető rendszer bekötése
Vállaljuk komplett vízelvezető rendszerek kivitelezését és bekötését, legyen szó az épületen belüli csatornarendszerről vagy az épületen kívüli esővíz elvezetéséről. Ezeknél kialakítjuk a megfelelő csatlakozásokat, beépítjük a szerelvényeket és megoldjuk a víz csatornába történő továbbítását.
Duguláselhárítás
Szakembereink vállalják mindenféle dugulások elhárítását, legyen szó a WC, a fürdőkád, a zuhanyzó, a mosogató, a kézmosó, a padlóösszefolyó vagy más dugulásról. A dugulás helyét a munkatársaink a padló vagy a fal feltörése nélkül meg tudják állapítani, és az esetek nagy részében bontás nélkül megszüntetik. Vállaljuk közintézmények, cégek és társasházak duguláselhárítását, strangok és fővezetékek blokádjainak megszüntetését, és elérhető a sürgősségi duguláselhárítás szolgáltatásunk is.